Colette kozmetika - Blog

Ne engedd, hogy bőröd fulladozzon

A nagyvárosi élet befolyásolja bőrünket. A dohányfüst és a környezetszennyezés (szmog) komoly méreteket öltött az utóbbi években. Főként az őszi és a téli időszakban fordul elő az, amikor a légszennyezés miatt Magyarország területén több nagyvárosban is veszélyessé minősítik a levegőt. Budapest kiemelten kockázatos zóna a hazai légszennyezettségi mutatókat nézve, hiszen a magyar fővárosban egész évben az egészségügyi határérték közelében mozog a légszennyezettségi index. A szennyezett levegő, az emberi tüdőre és ezzel az egész szervezetre gyakorolt káros hatása mellett, sajnos a bőrünk egészségének sem kedvez, éppen ezért nekünk kell mindent megtennünk annak érdekében, hogy megvédjük bőrünket Magyarország toxikus levegőjétől.

Mi is az a toxikus levegő?

Az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon az egyik legsúlyosabb a légszennyezettségi helyzet. Itthon évente 8-14 ezerre becsülik az ezzel összefüggő halálozások számát. A budapesti Széna téren például, 2017-ben 206 olyan nap volt, amikor a levegő nitrogén-dioxid és/vagy részecskeszennyezettség szintje túllépte az egészségügyi határértéket. Itthon az okok között elsősorban a lakossági fa- és szeméttüzelés, a koros járműpark, valamint az erőművi emisszió említhető. A levegő minősége most sem ideális. A Légszennyezés.hu  mérései szerint jelenleg Győrött, Székesfehérváron és Miskolcon kedvezőtlenek a légminőségi adatok, elsősorban a szálló por (PM10, azaz 10 mikrométernél kisebb) magas jelenléte miatt, de Pécsett a legrosszabb a helyzet, ahol a nitrogen-oxidok határértéket meghaladó jelenléte okoz problémát.*

A toxikus jelzővel nevesített levegő olyan összetevőkből áll össze, mint a nitrogén-dioxid, nitrogén-oxidok, kén-dioxid, ózon koncentrátum vagy a levegőben előforduló szállópor. Magyarországon főként a levegőben megtalálható káros szállópor értéke jelenti a valódi légszennyezési problémát.

Hogyan hat a légszennyezés az emberi bőrre?

A nagyvárosi élet befolyásolja bőrünket.Az olyan tényezők, mint a szmog, füst, kipufogó gáz, rontják a bőr állapotát. Ezek az anyagok a bőrre kerülve komoly változásokat idéznek elő. Szabad gyökök képződnek és oxidatív steressz okoznak, csökkentik a bőr oxigényszintjét, a mikro szálló porok eltömik a bőr pórusait, gyorsítják az öregedést. Tanulmányok szernit összeköthető a ráncok és az öregségi foltok kialakulásával, mert korlátozzák a bőr regenerálódási képessségét, stresszt gyakorolnak a bőr védőmechanizmusaira, bőrszárazságot, szürke arcszínt és aknét okozhatnak. Az anti pollution egy új kihívás elé állítja a bőrápolási szokásainkat.

A bőröd fuldoklik, ha a következő tünetekre igen a válaszod: Arcod fáradt, szürkés színű? Pórusaid tágak, sötét mitesszerek jelentkeznek? Bőröd toxinokkal telített és dehidratált? Egyre inkább előtűnnek az öregedés jelei?

Mitesszer, pattanás alakul ki: Az őszi és téli hidegben még inkább ki van téve veszélynek a bőr, hiszen a kinti hideg és a benti meleg levegő kontrasztja miatt a bőr pórusai tágulnak és szűkülnek, a tág pórus pedig még intenzívebben vonzza be a különféle szennyeződéseket. Különösen igaz ez az említett szállópor esetében, hiszen az eltömítve a pórusokat megakadályozza a bőr egészséges légzését, ezzel elősegíti a mitesszerek, pattanások kialakulását.
Bőrpír, bőrirritáció jelenik meg: Érzékenyebb bőr esetén a szállópor a bőr kipirosodását és/vagy bőrirritáció kialakulását okozhatja.
Felgyorsul a bőr öregedése: A levegő káros anyag tartalma miatt a bőrszövet vitamin tartalma gyorsan kiürülhet, ami a nem megfelelően ápolt bőr esetében a bőr öregedését felgyorsítja, illetve oxidatív stresszt okozva a bőrben nem csak a bőr vitamin tartalmát (főként az E-vitamin tartalmat) szűnteti meg, hanem a bőrben található antioxidánsok szintjét is nagymértékben csökkenti.
Pigmentáció, hiperpigmentáció következhet be: A szennyezett levegő egyik velejárója, hogy képes felerősíteni a napsugárzás azon káros hatását, amely a pigmentáció, hiperpigmentáció kialakulásáért felelős, ily módon a bőrben lévő melanin (pigment) túltermelődik, melynek hatására a bőrön barnás, sötétbarnás körkörös foltok jelennek meg.

Mit tehetsz a bőröd védelme érdekében?

Egyes betegségek kialakulása esetén oly sokszor hangoztatott tény a megelőzés, éppúgy igaz ez akkor is, amikor a bőrünk védelméről van szó. Aki a fővárosban, vagy nagyvárosban, főleg ipari nagyvárosban lakik, fontos megfogadnia néhány jó tanácsot annak érdekében, hogy a bőre egészséges maradjon. Az alábbiakban összefoglaltunk néhány olyan praktikát, amivel könnyen megvédhető a bőr a légszennyezés hatására kialakult káros anyagokkal szemben.

• Alaposan mossuk meg az arcunkat, amilyen gyakran csak lehet!
• Alkalmazzunk napi bőrápolási rutint, amiben a reggeli készülődéskor és az esti tisztálkodáskor még alaposabban tisztítsuk és ápoljuk az arcbőrünket.
• Gőzöljük és radírozzuk le arcbőrünket legalább heti egy vagy két alkalommal.
• Az alapos tisztítást követően tonizáljuk és hidratáljuk az arcbőrt!
• A káros anyagok mélyebb felszívódását megelőzve ne sminkeljünk, és ne vigyünk fel az arcbőrre se hidratáló krémet, se BB krémet, amennyiben még nem tisztítottuk meg megfelelően az arcbőrünket.
• Igyunk sok folyadékot, főként tiszta vizet, hiszen ezzel védhetjük meg leginkább arcbőrünket.
• A bőr regenerálódása érdekében igyekezzünk minél többet pihenni, aludni.
• Sétáljunk, amilyen gyakran csak tudunk légszennyeződéstől távolabb eső helyeken.

Egyre több statisztikai kimutatás készül arról, milyen maradandó károkat okozhat az emberi bőrön az intenzív gépjármű forgalom hatására jelen lévő ún. lebegő szennyeződés, mely elsősorban az arcbőrön ül meg, s ezzel azt jelentősen károsítva öregedési jeleket, esetleg foltokat okozhat. Emiatt különösen fontos az arcbőr alapos tisztítása naponta több alkalommal, de különösen az esti lefekvés előtt.

Otthoni bőrápolás

A bőr ápolása napi szinten létfontosságú.A méreganyagokat és a szabadgyököket az antioxidánsok semlegesítik.Használj olyan termékeket, amelyek sok antioxidánst biztosítnanak.Mi ezt ajánljuk ,pl.:Image ormedoc antioxidáns szerum, ami polifeneolok, növényi kivonatok és kakaduszilva elegyével ápolja a bőrt.A bőrápolásban éppen a légszennyezés elleni védelem miatt javasolt minden esetben az arctisztítást két lépcsőben elvégezni, aminek egyik lépcsője a vízzel, vízbázisú arclemosóval vagy olajjal történő arctisztítás, amit a bőr felfrissülése érdekében minden esetben egy tonikkal történő lemosás kövessen. Ezt követően vigyük csak fel a hidratáló krémet az arcbőrre és esetlegesen, szükség szerint egyéb ápoló krémeket, olajokat. Amennyiben a bőrünk nem érzékeny rá, a legjobb, ha magas C-vitamin tartalmú krémet használunk, hiszen az ilyen krémek nagyon jó antioxidánsok is egyben.(forrás: légszennyezés.hu)

 

Lélegző bőr? Igen,lehetséges

Ha ezeket a tüneteket tapasztalod, akkor cselekedni kell.Arcod fáradt, szürkés színű? Pórusaid tágak, sötét mitesszerek jelentkeznek? Bőröd toxinokkal telített és dehidratált? Egyre inkább előtűnnek az öregedés jelei?

Olyan méregtelenítő arckezelésre van szükséged, ami :

-megtisztítja a bőrt a lerakódásoktól, szennyeződésektől, veszélyes anyagoktól, mérgektől

-harcol a bőrt stresszelő agresszorokkal szemben

-orvosolja a napsugárzás és a környezetszennyezés öregítő hatásait

-aktiválja a sejtek önregenerációs mechanizmusait, megerősíti a bőr védekező képességét

A bőr a kezelést követően azonnal ragyogó, fiatalos, friss és energiával teli lesz. A ráncok és pórusok kevésbé láthatóak. Az arc visszanyeri életerejét.

Méregtelenitő kezeléseink segítenek, mivel rendelkeznek a felsorolt hatással. Kérj tőlünk időpontot és segítünk, hogy bőröd fellélegezzen!

Címkék

Megosztás

Szóljon hozzá Ön is!

Tájékoztatjuk, hogy hozzászólása csak utólagos jóváhagyás után jelenik meg a weboldalon.


Ide kattintva elolvashatja az Adatvédelmi Tájékoztatót